Építész Szüret 2.

Budaörs – Egy város anatómiája

A gondolatébresztő kiállítással az egyesület céljai között szerepel, hogy a Budaörsön élő emberek még jobban kötődjenek lakóhelyükhöz, hogy inspiráló párbeszédek alakuljanak ki a város vezetői és lakói között és hogy minél több ember ébredjen rá, milyen jó tenni azért, hogy Budaörs még élhetőbb még szerethetőbb várossá váljon.

Az interaktív kiállítás megnyitója október 10-én 17 órakor lesz a Zichy majorban. Szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen boncolgatja a város felépítését, épületeit, erősségeit és gyengeségeit, de legfőképpen, aki kreatív ötleteivel szeretne részt venni a város lehetőségeinek átgondolásában. A megnyitóra változatos programokkal készülnek; a kiállítás innovatív módon mutatja be a várost, a tablókon kívül installációkon, filmeken, képeken elemzi a kiemelt témákat. Mivel sok családos látogatóra számítanak, lesz workshop terem a gyerekeknek, jazz zenekar a felnőtteknek és gondoskodnak arról is, hogy legyen mit enni -inni. A gondolatébresztő kiállítással az egyesület céljai között szerepel, hogy a Budaörsön élő emberek még jobban kötődjenek lakóhelyükhöz, hogy inspiráló párbeszédek alakuljanak ki a város vezetői és lakói között és hogy minél több ember ébredjen rá, milyen jó tenni azért, hogy Budaörs még élhetőbb még szerethetőbb várossá váljon. A négyhetes programsorozatban lesz épített környezeti nevelés iskolásoknak, kertészkedés a lakosokkal, több szakmai és civil kerekasztal beszélgetés. A tervek szerint meghívót kapnak civil egyesületek és lesz szakmai beszélgetés egyetemistákkal és a város vezetőivel. Természetesen a fő téma, Budaörs elemzése. A színes sorozatot november 8-án vasárnap kora délután egy nagyszabású koncerttel egybekötött beszélgetős, összegzős, bográcsozós, laza délutánnal zárják.

Az interaktív kiállítás megnyitója október 10-én 17 órakor lesz a Zichy majorban. Szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen boncolgatja a város felépítését, épületeit, erősségeit és gyengeségeit, de legfőképpen, aki kreatív ötleteivel szeretne részt venni a város lehetőségeinek átgondolásában.

A megnyitóra változatos programokkal készülnek; a kiállítás innovatív módon mutatja be a várost, a tablókon kívül installációkon, filmeken, képeken elemzi a kiemelt témákat. Mivel sok családos látogatóra számítanak, lesz workshop terem a gyerekeknek, jazz zenekar a felnőtteknek és gondoskodnak arról is, hogy legyen mit enni -inni.

A gondolatébresztő kiállítással az egyesület céljai között szerepel, hogy a Budaörsön élő emberek még jobban kötődjenek lakóhelyükhöz, hogy inspiráló párbeszédek alakuljanak ki a város vezetői és lakói között és hogy minél több ember ébredjen rá, milyen jó tenni azért, hogy Budaörs még élhetőbb még szerethetőbb várossá váljon. A négyhetes programsorozatban lesz épített környezeti nevelés iskolásoknak, kertészkedés a lakosokkal, több szakmai és civil kerekasztal beszélgetés.

A tervek szerint meghívót kapnak civil egyesületek és lesz szakmai beszélgetés egyetemistákkal és a város vezetőivel. Természetesen a fő téma, Budaörs elemzése. A színes sorozatot november 8-án vasárnap kora délután egy nagyszabású koncerttel egybekötött beszélgetős, összegzős, bográcsozós, laza délutánnal zárják.

No items found.
Bejegyzések az Építész Szürettel kapcsolatban